Két újabb címke. Rájöttem, hogy a Gundelben annyira kaotikusan oldják meg a szalagavatót és a rendezvény kapcsán felmerülő problémákat, hogy ezt nem lehet elbagatellizálni, csak úgy a mindennapok címke alá sorakoztatva.
Először is, a szalagavatót a mikulás hozza (vagy a télapó, ahogy tetszik). Tizenhárom, azaz 13 osztály lesz jelen, az új igazgatónk addig képes beszélni, míg ki nem szárad a tüdeje és a tudomány jelenlegi álláspontja szerint az összes osztály fog táncolni, sőt, lesz évfolyamkeringő is.
Megdöglünk mind.
Az iskola és a diákok pereputtyának méreteiből adódóan fejenként öt jegyet szabott ki az igazgatóság, ami pont elég a családomra, Viktorra és még egyvalakire. Tehát akárkit is hívtam meg, ráparancsoltam, hogy "az urad hagyd otthon, majd az afterpartyn becsatlakozik". (Lassan kéne már küldözgetni a meghívókat is, mert a végén senki nem fog ráérni.)
Osztálytánc nincs, kosztüm nincs, blúz nincs.
Megdöglünk mind.
Na, ez volt a szalagavató fele.
A másik meg az, hogy vegyetek Nádudvari Reggelizőcsomagot. Kurvajó.
Egy mikrózható, fagyasztható dobozkában összeraktak két kenőmájast, egy csomag kőrözöttet (Körített túró háziasan fantázianéven fut) és egy kis teavajat. HmmmMMMmnyam.
Nem szeretem a kőrözöttet, de ezt kiskanállal ettem magában, a kenőmájast eddig is imádtam, de most mégjobban, a teavaj meg nem több és nem kevesebb annál, mint amit elvár tőle az ember.
Mindezt kb.400 forintért. Yummy.
)
szalagavató: engem hívni, a felénél meg a rendőrséget, hogy bomba.
instant vágóhidi nyesedék: jó étvágyat! :)
hát ha eljössz, akkor esküszöm, még el is hívlak. :]
kÚrvára nem táncolnék sohatöbbet
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Kicsit már kínos volt magamban beszélni a nyílt utcán, úgyhogy inkább blogolok.